Tenisz Szakosztály

kép 1
kép 1
kép 1

Egyesületünk béreli és üzemelteti évek óta Tolna város teniszpályáit. Jelenleg büszkén mondhatjuk, hogy Tolna megye legnagyobb amatőr tenisztáborával rendelkezünk, mintegy 60-70 sportoló teniszezik nálunk. Nemcsak Tolna városából, hanem a környékbeli településekről is járnak hozzánk rendszeresen teniszezni. Ez annak köszönhető, hogy minden évben megszervezzük a városi amatőr bajnokságot, amit a 2020-as évtől már 3 osztályban, több mint 30 versenyzővel bonyolítottunk le. Az év során 4-5 alkalommal meghívásos páros tenisz tornákat is szervezünk, alkalmanként 12-14 páros részvételével. Végzünk teniszoktatást is gyermekek részére, igyekszünk a fiatalokat aktivizálni, megismertetni velük ezt a sportágat.

Az elmúlt öt évben a meglévő két salakos teniszpálya mellé sikerült egy harmadik, szintén salakos teniszpályát építenünk, illetve felújítanunk. Egy elhanyagolt, gazzal benőtt régi salakos focipályát újítottunk fel, elhordtuk róla a humuszos réteget (kb. 10 cm), új salakot terítettünk rá, kiszinteztük és új teniszpályát hoztunk létre. A projekt a Magyar Tenisz Szövetség („Együtt a pályán” pályázat) és a Tolna Városi Önkormányzat támogatásával valósult meg. A legnagyobb segítséget mégis teniszezőink összefogása jelentette, akik több napot dolgoztak, esetenként 10-20-an a pálya építésén.

Szeretnénk továbbra is megőrizni és növelni amatőr teniszezői bázisunkat. Nagyobb hangsúlyt szeretnénk fordítani a gyerekek oktatására. Teniszpályáink a helyi általános iskola udvarában, illetve közvetlenül mellette találhatóak, a gyerekek testnevelés órán is használhatják. Szeretnénk a fiataloknak lehetőséget biztosítani tenisz oktatásra. Nagyon szeretnénk a téli hónapokban sátorban teniszezni, erre sajnos csak a szomszédos Szekszárdon van lehetőségünk. A jövőben tervezzük a teniszpályák és környezetük további fejlesztését, komfortosítását.

Schalli Ádám

Tenisz szakosztály vezető
  • Schalli Ádám évtizedek óta a tolnai tenisz élet működtetője. Ő tartja karban a pályákat, intézi a pályafoglalásokat, koordinálja a teniszezési igényeket. Szervezi a városi bajnokságot és az alkalmanként megrendezésre kerülő tenisz kupákat. Nem csak összehangolja a teniszezési lehetőségeket, hanem ha kell oktatást is vállal. Munkájának köszönhetően rengetegen ismerték és szerették meg ezt a játékot.

  • Telefonszám: +36-30-937-1995
  • benipe@t-online.hu