Röplabda Szakosztály

kép 1
kép 1
kép 1

Egyesületünk már a 2011-es megalakulása óta folyamatosan szervez strandröplabda versenyeket. Minden nyáron 3-4 versenyt hirdetünk meg és kezdetben ezeket a sportesemények Fadd-Domboriban bonyolítottuk le. Itt azonban csak egy homokos nem túl jó minőségű pályát tudtunk használni. A versenyeink hamar nagyon népszerűek lettek és rengeteg versenyző és csapat jelentkezett. Ezeken az amatőr strandröplabda tornákon, olyan fiatal játékosok is bontogatták a szárnyaikat, akik ma a felnőtt magyar teremröplabda válogatott oszlopos tagjai.

Már ötödik éve ezeknek a strandröplabda tornáknak a szervezését áttettük a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő területén található strandröplabda pályákra. Mivel ezek az amatőrnek nevezett tornák hiánypótlónak bizonyultak továbbra is óriási népszerűségnek örvendtek. A rengeteg nevező miatt a kezdeti két pálya mellé egy harmadikat és később egy negyediket is fel kellett állítanunk. A versenyeinkről a helyi média, TV, rádió, újságok is rendszeresen beszámolnak. Közben bekapcsolódtunk a Magyar Röplabda Szövetség strandröplabda versenyrendszerébe és 2019-ban férfi és női utánpótlás versenyt is szerveztünk.

Évek óta tartunk röplabda edzéseket utánpótlás korú játékosoknak Tolnán a városban található sportcsarnokokban. Szorosan együttműködünk a Tolnai Szent István Katolikus Gimnáziummal. Az itt található teremben két szabályos röplabda pályát lehet felállítani, valamint az udvaron is található egy műfüves röplabda pálya. Indulunk a röplabda diákolimpiákon és részt vettünk a Magyar Röplabda Szövetség Vollé2020 programjában. Szervezünk teremröplabda bajnokságokat, amatőr mix tornákat, és a megyei diákolimpiai döntő középiskolás korosztályát is itt rendezzük. Jelenleg 25-30 fő jár hozzánk edzésre 13-20 éves korig, és nagy örömünkre már nem csak a helyi gimnazisták látogatják az edzéseinket. A 2022-es évben elindultunk a Magyar Röplabda Szövetség utánpótlás bajnokságiban, U17-es és U15-ös lány csapatainkkal.

A 2021-es évtől kezdődően Szekszárd városában is elkezdtük a röplabda edzések tartását, amik nyáron a strand területén télen a Baka István iskola tornatermében zajlanak. A szekszárdi edzéseinket már több mint 30 gyerek látogatja rendszeresen és a tolnai csapattal kiegészülve részt vesznek az utánpótlás bajnokságokban.

Herczig Gábor

Elnök

Röplabda, strandröplabda szakosztály vezető

Középiskolás korom óta röplabdázom. Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végeztem testnevelés-földrajz szakon 1999-ben, és itt szereztem röplabda edzői képesítést is. A diploma megszerzése után Tolnán az általános iskolában, majd a gimnáziumban tanítok testnevelést és ezzel párhuzamosan tartok röplabda edzéseket. Egyesületünk megalakulása óta szervezek strandröplabda, röplabda versenyeket, 2019-től belevágtunk az utánpótlás képzésbe. Szeretném megadni a lehetőséget a fiataloknak, hogy megismerjék és megszeressék ezt a játékot, és hogy nagyon jó sportolók legyenek.

Telefonszám: +36-30-396-7146 hercziggabor@gmail.com

Farkas Zsuzsanna

Röplabda, strandröplabda edző

Röplabda utánpótlás edzőként dolgozom a Vitál Sport és Szabadidő egyesületben. Testnevelő tanári és röplabda szakedzői végzettséggel rendelkezem közel 30 éve. Sajnos már aktívan nem röplabdázom, de fiatalabb koromban sok évet töltöttem el versenyzőként több osztályban is ( NB-II, NB-I). Jelenleg Tolnán a kulturális központban dolgozom sportszervezőként, ahol 2007 óta tartok röplabda edzéseket 13-18 éves gyerekeknek.

Telefonszám: +36-30-243-3939 efzsuzsa@gmail.com

Tóth Gábor

Röplabda, strandröplabda edző

Középiskolás koromban szerettem bele a röplabda sportágba. Érettségi után Kaposváron folytattam tanulmányaimat, ahol hamarosan igazolt játékos lettem az élvonalban, később Kazincbarcikán, Kecskeméten és Prágában is játszottam profi karrierem során. A teremröplabda mellett strandröplabda sportágban is versenyeztem. Többszörös magyar bajnok, kupagyőztes lettem, majd 2010-ben mindkét szakág legértékesebb játékosává választottak Magyarországon. Jelenleg a Vitál Sport és Szabadidő Egyesület edzőjeként azon dolgozom, hogy az utánpótlás játékosainknak is lehetőségük legyen ilyen sikereket elérniük.

Telefonszám: +36-20-230-3099 toth1111gabor@gmail.com

Bachusz Ádám

Röplabda, strandröplabda edző, technikai vezető
Telefonszám: +36-20-367-6150 adam.bachusz@gmail.com