Tenisz versenyek

Bolond Kupa 2022

2021. április 28.

Tenisz

Tolnai idénynyitó Szekszárdon

Nyolc páros részvételével rendezett tenisz tornát a Vitál Sport és Szabadidő Egyesület tenisz szakága Szekszárdon, a Hahn Teniszcentrumban.

Schalli Ádám főszervező elmondta: hagyomány, hogy a farsangi időszakban a Bolond Kupával nyitják meg a tenisz évadot. Mivel szabadtéren még nem lehet teniszezni, Tolnán pedig nincs olyan létesítmény, ahol fedett helyen egyszerre két pályán is lehet játszani, ezért rendezik Szekszárdon ezt a versenyt.

Nyolc duót hívtak meg a tornára, közöttük két vegyespáros is volt. A két pályán csoportkörben körmérkőzéseket játszottak, majd a legjobb két-két pár keresztbe játszva döntötte el a dobogós helyek sorsát. Az első helyet a Keszler Zoltán-Pintér Zsolt páros szerezte meg. Második lett a Márkus Zoltán-Szabó Gábor duó, harmadik a Bíró Ferenc-Strelenczky Richárd páros. A tornát finom estebéd zárta. A Bolond Kupát Hámori Róbert szponzorálta.

Schalli Ádám azt is elmondta, hogy tervek szerint – amennyiben az időjárás engedi – a tolnai pályákat március közepétől készítik fel a szezonra, és reményeik szerint áprilistól indulhat a városi bajnokság is.  
tenisz

Lorem ipsum dolor sit amet (2)

2021. április 28.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

Lorem ipsum dolor sit amet (3)

2021. április 28.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

Lorem ipsum dolor sit amet (4)

2021. április 28.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

Kövess minket


Elérhetőségek


  • Cím:
    7130 Tolna Alkotmány u. 79.
  • Tel:
    +36-30-396-7146
  • Email:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.