Bemutatkozás, kapcsolat

Strandröplabda, Röplabda

  • Kezdőlap
  • Strandröplabda Röplabda
  • Bemutatkozás, kapcsolat

A Strandröplabda, Röplabda Szakosztály


Egyesületünk már a 2011-es megalakulása óta folyamatosan szervez strandröplabda versenyeket. Minden nyáron 3-4 versenyt hirdetünk meg és kezdetben ezeket a sportesemények Fadd-Domboriban bonyolítottuk le. Itt azonban csak egy homokos nem túl jó minőségű pályát tudtunk használni. A versenyeink hamar nagyon népszerűek lettek és rengeteg versenyző és csapat jelentkezett. Ezeken az amatőr strandröplabda tornákon, olyan fiatal játékosok is bontogatták a szárnyaikat, akik ma a felnőtt magyar teremröplabda válogatott oszlopos tagjai.

Már ötödik éve ezeknek a strandröplabda tornáknak a szervezését áttettük a Szekszárdi Strand területén található strandröplabda pályákra. Mivel ezek az amatőrnek nevezett tornák hiánypótlónak bizonyultak továbbra is óriási népszerűségnek örvendtek. A rengeteg nevező miatt a kezdeti két pálya mellé egy harmadikat és később egy negyediket is fel kellett állítanunk. A versenyeinkről a helyi média, TV, rádió, újságok is rendszeresen beszámolnak. Közben bekapcsolódtunk a Magyar Röplabda Szövetség strandröplabda versenyrendszerébe és 2019-ban férfi és női utánpótlás versenyt is szerveztünk.

A 2020-as évben Szekszárd helyett Bonyhádon szerveztük a strandröplabda versenyeket. A versenyeinket a környékbeli középiskolás korosztály mellett, a megyén túlról is szép számmal látogatják sportolók. Egy-egy tornánkon 40-50 fő van jelen.

Évek óta tartunk röplabda edzéseket utánpótlás korú játékosoknak Tolnán a városban található sportcsarnokokban. Szorosan együttműködünk a Tolnai Szent István Katolikus Gimnáziummal. Az itt található teremben két szabályos röplabda pályát lehet felállítani, valamint az udvaron is található egy műfüves röplabda pálya. Indulunk a röplabda diákolimpiákon és részt vettünk a Magyar Röplabda Szövetség Vollé2020 programjában. Szervezünk teremröplabda bajnokságokat, amatőr mix tornákat, és a megyei diákolimpiai döntő középiskolás korosztályát is itt rendezzük. Jelenleg 25-30 fő jár hozzánk edzésre 13-20 éves korig, és nagy örömünkre már nem csak a helyi gimnazisták látogatják az edzéseinket.

A téli felkészülés alatt az edzéseket Tolnán tartjuk a sportcsarnokokban, több korosztályban külön az U-16 és U-20. Az edzéseinket lányok és fiúk is egyaránt látogatják. Nyáron a versenyeinket a Bonyhádi Termálfürdőben szervezzük, de a 2021/22-es évben a Magyar Röplabda Szövetség támogatásával Fadd-Dombori területén építünk két strandröplabda pályát edzéseink és versenyeink lebonyolításához.

A 2021-es évtől strandröplabda versenyeinket a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő területén rendezzük. Szekszárd városában is elkezdtük strandröplabda sportágban az utánpótlás képzést. 

Elérhetőségek


Herczig Gábor

Tel: +36303967146
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Bachusz Ádám
Tel: +36203676150

Tóth Gábor
Tel:+36202303099

Farkas Zsuzsanna

Tel: +36302433939
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kövess minket


Elérhetőségek


  • Cím:
    7130 Tolna Alkotmány u. 79.
  • Tel:
    +36-30-396-7146
  • Email:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.